Orientációs napok az új nemzetközi hallgatóinknak

Utolsó módosítás: 2019. február 22.

A Nemzetközi Kapcsolatok Központja 2019. január 31-én és február 1-én orientációs napokat szervezett az új külföldi hallgatók számára, akik az Erasmus+ program keretében a tavaszi félévben tanulnak majd az Egri Campuson.

A 25 új hallgató Belgiumból, Olaszországból, Portugáliából, Romániából, Törökországból és Ukrajnából érkezett.
Az orientációs napok programjain a „gólyákon" kívül a már itt tanuló nemzetközi hallgatóink egy része is résztvett.


Csütörtök délután a B épületben a hivatalos köszöntő után prezentációk hangzottak el az intézményről és a tanulmányokkal, valamint a diákélettel és a kollégiummal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról. Bemutatkozott az ESN Eszterházy diákszervezet, a mentorok és a KoMeTi is. A program csapatépítő játékokkal zárult.

A második napon a Líceum megtekintésére került sor. A hallgatók meglátogatták a Főegyházmegyei Könyvtárat, a Dísztermet, a barokk kápolnát, majd a Tittel Pál könyvtárat, ahol egy prezentációt is hallhattak a könyvtárról és a kölcsönzés menetéről. Utána a Varázstorony meglátogatása következett.
A program ebéddel folytatódott a Leányka Bisztróban, ahol a magyar konyhával és az étkezési szokásokkal ismerkedhettek a külföldi diákok.

 


Hír: Tóth Judit - interkulturális referens

Fotó: Fehér Dániel és Győrváry-Kiss Ágnes


< Vissza