Nemzetközi hét 2018

A Nemzetközi Hét előadásai az idén a prezentáció, önprezentáció témakörre fókuszáltak.

A nyitónapon a díszteremben teltházas közönséggel zajlott Rachel Appleby előadása, melynek címe: The Confidence to Stand up and Talk volt. Ezt követően Dr. John Rury, egyetemünk Fulbright professzora és Dr. Aida Alaka prezentációját hallgattuk meg az említett témakörben.A hét során még több más érdekes és gondolatébresztő beszélgetés részesei voltunk a prezentáció témakörében például egyetemünk kulturális munkatársa Lindsey Cuen is előadott a Dinamikus prezentáció címmel.

A Nemzetközi Héten több mint 25 partnerintézményünkből érkeztek vendégek, akiknek lehetőségük volt saját egyetemüket, nemzetköziesítési törekvéseiket is bemutatni. Hasznos beszélgetések zajlottak többek között intézményünk és a kínai, indonéz, kazah, német, török, ukrán és lengyel partnerintézmények képviselőivel.

Fotó: Szántó György
A szakmai programokat kulturális programok egészítették ki, melyek közül kiemelkedett a nyitóest, amelyen egyetemünk hallgatói adtak színes, élvezetes műsort, valamint a szerdai nap, amikor a Gyöngyösi Campuson ismerkedtek a vendégek az ott folyó munkával, külföldi hallgatókkal, és részt vettek egy izgalmas tréningen Réthy István, munkatársunk vezetésével.

Fotó: Unghváry Tamás

A Nemzetközi Hét során meghosszabbításra került a Fulbright Bizottság és az EKE között meglévő szerződés is, amelynek keretében lehetőségünk van oktatókat fogadni az USA-ból, illetve oktatóink is utazhatnak Fulbright ösztöndíjjal az amerikai földrészre.
A záróülésen kapott visszajelzések is megerősítettek bennünket abban, hogy igen sikeres hetet zártunk. Remek alkalom volt a hét arra, hogy megerősítsük meglévő nemzetközi kapcsolatainkat, és újakat is építsünk, és mindez jó hangulatban, kellemes légkörben zajlott.

A rendezvény az EFOP-3.4.3-16-2016-00010 sz. „Az Eszterházy Károly Egyetem fejlesztése a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében" c. projekt keretében valósult meg.

Fotó: Fehér Dániel

Beszámoló: Taylerné Tóth Katalin főszervező, a Nemzetközi Kapcsolatok Központ vezetője

 


< Vissza