Interkulturális érzékenyítő tréning

Az Eszterházy Károly Egyetem egri és gyöngyösi campusain tanuló nemzetközi hallgatói a tavalyihoz hasonlóan az idei tanévben is többnapos intenzív interkulturális felkészítésben részesülnek, melynek célja, hogy jobban megismerjék egymást és ezáltal nyitottabbá, toleránsabbá váljanak a kulturális különbségek iránt.

Az idei program újdonsága, hogy ezúttal a tréning egy részén hallgatók és oktatók közösen vettek/vesznek részt. A tréninget az EKE egri, gyöngyösi és jászberényi campusán oktató tapasztalt trénerek és az interkulturális terület szakemberei vezetik, Dorner László (Egri Campus), dr. Furcsa Laura (Jászberényi Campus), dr. Réthy István (Gyöngyösi Campus), dr. Szaszkó Rita (Jászberényi Campus), dr. Taskó Tünde (Egri Campus) és Tóth Judit (Egri Campus), illetve Lakatos Ingrid idén csatlakozott a tréninghez.


Egerben október 11-12-13-án az Agria TISZK épületében került sor a háromnapos intenzív tréningre mintegy ötven hallgató részvételével, akikhez a szerdai napon 13 oktató csatlakozott.


Három csoportban, két-két tréner irányításával, változatos munkaformákban dolgoztak a résztvevők. A csapatépítő játékos feladatok, a szimulációs gyakorlatok és a helyzetelemzések, önreflexiók mind a pozitív attitűdök kialakítását célozták.


A programot a trénerek és a résztvevők is sikeresnek értékelték. A hallgatók visszajelzései nagyon pozitívak voltak: a többnapos tréning összekovácsolta őket, segített nekik jobban megismerni társaik kulturális hátterét és a helyi kultúrát is. November 16-án, szintén az Agria TISZK épületében kerül majd sor a követő tréningre.


A Gyöngyösi Károly Róbert Campuson október 18-19-én és november 16-án szintén három csoportban folyik majd az interkulturális érzékenyítő tréning, amelyen a trénerek az egrihez hasonló résztvevői létszámra számítanak.

Hír: Tóth Judit
Fotók: Győrváry-Kiss Ágnes és Fehér Dániel


< Vissza