Borsod megye elvarázsolta külföldi hallgatóinkat

Az Egri Campus és a Gyöngyösi Károly Róbert Campus külföldi hallgatóinak népes csoportja május 12-én, pénteken tanulmányi kirándulást tett Miskolcra és Lillafüredre.

A 17 országból érkezett 40 diák Tóth Judit mesteroktató, interkulturális referens és Molnár Anita mobilitás koordinátor kíséretében először a Diósgyőri Lovagvárba látogatott, ahol angol nyelvű, kosztümös idegenvezetés keretében sok érdekességet tudhattak meg a középkori magyar történelemről. Ráadásul egy debreceni hagyományőrző csoportnak köszönhetően, nem csak elméletben, de „élesben" is bepillantást nyertek a lovagi tornák világába.


A nap második felében a csoport Lillafüredre látogatott. A Hámori tó és a vízesés után a Szent István cseppkőbarlang varázsolta el a hallgatókat, akik közül többen még sosem láttak korábban ilyen természeti képződményt. Késő délután a programot Miskolc belvárosában tett séta zárta.
Este fél 7 körül a csoport fáradtan, de elégedetten érkezett vissza Egerbe.

Hír: Tóth Judit - interkulturális referens
Fotó: Máté Anna


< Vissza